Avagy a túlélésért való küzdelem külhonban.
Hát kicsit beleuntam a blog írásba, ezért függesztettem eddig fel. Történt egy smás, végül is élek. Elköltöztem időközben, ami jó döntésnek bizonyult. Most egy órán belül van amunkahelyem, ez Londoni viszonylatban csekélynek számít. Van saját szobám, ami nem nagy, viszont kicsi. A lakótársaim nagy erőkkel cserélődnek, jelenlegi állás szerint négyen lakjuk a házat/lakást. Van egy db normális forma köztük, egy újabb Gergely, aki casino-ban dolgozik. Egyébként a mindennapjaim elég unalmasak, egy-két momentumtól eltekintve azt mondhatom eseménytelen.
Az egyetlen említésre méltó történés, ami az elmúlt időt jellemzi a költözésen túl, az a balesetem, amit elszenvetem a munkahelyemen kb. 5 hete. Nevezetesen a szekciómat zártam. Ami azt jelenti, hogy el kell takarítani mindent, szétszedni a tűzhelyt, elpakolni mindent, leengedni az olajat a frier-ből. Meg kitakarítani a tűzhelyek hűtők alatt, mögött. A frier az az olajsütő, ha nem lenne egyértelmű. Ez egy két tartályos darabonként 18 liter olajjal feltöltött cucc. Este a kiszolgálást követően azonnal kell leengedni az olajat, amikor még forró. Erre van olyan megoldás, mellyel ez balesetmentesen kivitelezhető. Van egy kis cső, amit rá kell szerelni az olajsütőre, alá kell tenni egy fazekat, majd az olajat bele. Ez az elmélet. A gyakorlatban az a kis cső elveszett kb 3 nappal az olajsütő installálása után, anélkül viszont kibaszottul veszélyes játék leengedni az olajat. Egy csap áll ki a sütő alján amiből vízszintesen ömlik az olaj, ha megnyitom. A kis csőben van egy kis kanyar, mely beleirányítja a fazékba... Szóval a kis cső nélkül bele kell célozni a fazékba a 190 fokos olajjal. Ez az elsőnél sikerült is faszán, a másodiknál, hát ott nem. Pont a grillernek mondtam, hogy ez elég veszélyes így valaki meg fog sérülni, amikor is az olaj ráömlött a lábamra a térdemtől a lábfejemig végig. Hát gondoltam jobb lesz lehűteni, kiugrottam a klumpából, le vettem a nadrágot meg a zoknit, és beleálltam a mosogatóba féllábon lehűteni. Ekkor nem igen fájt, hideg volt meg kicsit csufi, de nem fájt. Összeszaladt mindenki, a manager megtudta, hogy hiányzik a cső, úgy 3 hónappal az eltűnése után. Hoztak egy vödör vizet, jeget, a lábam beleraktam, és meggyőztek, menjek kórházba. Mondtam nem kell holnap ok leszek. Tévedtem ekkor... Elmentem a kórházba taxival, amit előre a manager kifizetett. Ott a váróteremben van a recepció, kérdezték mi történt, elmondtam, van-e GP-m. Ez a kiválasztott orvosi rendelő, mondtam hogy még nincs. Ok, semmi gond, oda menjek be, mutatott egy folyosóra, és várjak. Bementem leültem még 2 forma volt ott rajtam kívül. Olyan volt mint a vészhelyzet ER részlege, csak kicsit kevésbé pörgős. De nagyon rendezett tiszta modern környezet, látszik, hogy minden rendelkezésre áll, amire szükségük van. Kb. 15-20 perc után elláttak. Megmosták, bekenték valami cuccal, bekötötték, és mondták, kész vagyunk. Hát ekkor már fájt rendesen, kértem fájdalomcsillapítót, kaptam, hívtam egy taxit, az erre rendszeresített ingyenes kihelyezett telefonról, ami hazaszállított. 2 hétig ezután mozgásképtelen voltam kb. Illetve korlátozott volt a mozgásom. Nem igazán fájt, de járni szar volt vele. 2 nappal az eset után elmentem, a GP-hez, ami itt van 300 méterre, bejelentkeztem, és megtapasztaltam az eddigi első csalódásomat kormányzati szinten, amit azóta megértettem, és jónak találok, de nem voltam a dologra felkészülve... Itt folytatom, valószínű hétfőn, mert addig non-stop dolgozok.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
