Van mosógépünk. Ez egy szürke undorító darab, úgy néz ki, mintha a múlt századból, vagy a kettővel ezelőttiből származna. Olyan hangja van, mint a teljes gázzal induló 747-es Boeing-nek, amikor centrifugál. Ennek ellenére rá van írva, hogy SuperSilent, ez nyilván tévedésből került rá, avagy a kikapcsolt állapotra vonatkozik. Lakótársaim szerint viszont maximum 10 hónapos. Végül is működik, még szárítani is tud. Amikor ide költöztünk, volt egy kis szépséghibája, fent említetteken túl, nevezetesen, hogy nem volt rajta „kilincs”, ami kinyitja az ajtaját, minden mosás után fel kellet feszíteni .Ugyanis kombájnos Márk mielőtt kiköltözött Londonba nem találkozott még automata mosógéppel, meg sok minden mással sem. Gondolok itt mozgólépcsőre, emeletes buszra, és körkéses fűnyíróra... Ez komoly. Na mindegy. Angolul sem tudott. Világít rajta egy led, amikor vége a mosásnak, hogy door locked, ő ezzel mit sem törődött, és letépte az ajtaját. Végül is amit akart, azt elérte, hozzáfért a ruháihoz. Ez a probléma jóval Feri hazautazása után orvosolva lett. Most új baja van a szerkezetnek, ez sem új keletű, csak már sokszor felidegesített, ezért is szentelek neki egy fejezetet. A dobban van 3 műanyag dudor, vagy mi, ami végül is a mosást magát végzi, ezek közül egy letört. Kértük SG-t intézkedjen, mert ez így szopás, nem lehet vele mosni ugyebár. Mondta, hogy szól Yusuf-nak, aki egy török paraszt, övé a ház tulajdonképen. Ez elég rég volt, én arra gondoltam majd valahogy megoldom a problémát. Meg is oldottam, odadrótoztam a helyére azt a szart. Ez a megoldás nem a legeslegjobb, mert idővel a drót elszakad, a műanyag elszabadul, a műanyag alatt van 3 nagy és 6 kicsi lyuk, aminek a széle éles, és kiszakítja a ruhákat, amik benne tartózkodnak a leszakadáskori mosáskor. Nem mindegyiket, általában ezek a Robi ruhái, nekem 2 ruhadarabomat szakította szét eddig. Tegnap megint leszakadt ez a szájbakúrt műanyag, megint szétszakította a Robi ruháit és megint vissza kellet drótoznom. Éjjel 3-és 4 között, amikor hazaértem nemigen volt más dolgom, úgyhogy megcsináltam megint. Hát így élünk itt, ebben a 10 milliós világvárosban 2009 végéhez közeledve.

Más: az volna a tiszteletteljes kérésem az esetleges olvasókhoz, hogy légyszi picit több kommentet írjatok, mert néha olyan érzésem van, hogy a levegőbe beszélek. Én pedig cserébe megpróbálok kicsit több bejegyzést produkálni. Puszilok mindenkit.