Brand New Life In London

7 hónapja nem írtam lófaszt sem, most sem fogom túlzásba vinni. Az a megtiszteltetés ért, hogy én készíthettem el erre a hétvégére az egyik napi különlegességet az étteremben. Levest kértek, spenót főzeléket kaptak, főtt tojással :), és csodák csodája, ezt el lehet adni 10 font körüli áron Londonban. Igen azt amit majdnem mindenki útál, vagy, nem meri bevallani, hogy szereti. 

Szóval az orvos. Bejelentkeztem 2 nappal a baleset után, ugyanis a kórházban ezt kérték, ekkor menjek. A rendelőben kaptam két kérdőívet, amit kitöltöttem, visszaadtam, és kaptam egy időpontot 8 vagy 9 nappal későbbre, hogy akkor fáradjak vissza, és egy kis fiolát, amiben a vizeletemet várják velem együtt legközelebb. A lábam kötözésével addig járjak kórházba, vagy oldjam meg magam, erre kértek. Megoldottam magam. Eljött a nap, elfáradtam a rendelőbe. Orvos addigra már nem volt bent mire mentem. Érkezésemkor egy érintőképernyős érkeztető akármin kellett megadnom, hogy ott vagyok. Ezután kb egy percen belül a kijelzőn név szerint szólítottak. A kezelőben egy asszisztens vagy ki várt, megmérte a vérnyomásom, a magasságom, a súlyom, és mondta, hogy a lábamat, ő nem hivatott megnézni, menjek vissza kedden, további 4 nappal később, és majd az orvos megnézi. Visszamentem 4 nappal később. Az orvos tudta, miért vagyok ott, anélkül, hogy mondtam volna, vetett egy pillantást a lábamra, kb. a kötésen keresztül, épphogy elkezdtem leszedni, mondta elég is. Megállapította, hogy ennek gyógyulása hónapokig tart. Mondtam neki, hogy ennek ellenére én dolgoznék, mert unatkozom, és már nemigen fáj. Mondta ok, ha úgy érzem, akkor menjek. Adott egy igazolást, melyen rajta volt, hogy attól a naptól fogva nem vagyok eltiltva a munkától. Tehát másnap már mentem is dolgozni, be is osztottak duplázni első nap, miért is ne... A munkahelyemen kiderült, hogy az a papír amit adott, az nem jó, szereznem kell másikat. Visszamentem, elmondtam mi van, elkérték a papírost, és mondták menjek vissza másnap, akkor lesz bent az adott doki. Na gondoltam, ez nem lesz egyszerű... Másnap visszamentem, a recepción már kész volt az új igazolás, mely jónak bizonyult, és azt gondoltam, most akkor jó lesz, kapok táppénzt. Kaptam. Ez a csalódásom tárgya. Ebben az országban a táppénz rendszere jelentősen eltér a magyartól. Nevezetesen az jogosult táppénzre, aki legalább 96 fontot keres egy héten, annak jár 79 font, ha jól emlékszem, hetente, táppénz gyanánt. Ez kb. a harmada a minimálbérnek. Abból old meg, ahogy tudod. Mondanom sem kell, hogy csak a szállásért többet kell letennem hetente. Ez engem meglepett rendesen. Mármint fura, hogy ha az ember egy önhibáján kívül bekövetkezett, munkahelyen történt baleset után, otthon kényszerül maradni hosszú távon, ekkorát szop még pluszban. Lehet kötni ilyen esetre életbiztosítást, és akkor nincs para. A rendszer lényegét megértettem, motiválva van az ember, hogy felépüljön a betegségéből. És ha valaki mégis szeretné, hogy rendesen meg legyen fizetve, amikor beteg, annak fizessen egy magánbiztosító, nem az állam. Ez végül is korrekt, ha figyelembe vesszük, hogy itt nem veszik el az ember pénzét járulékok, meg adók, meg ki tudja milyen címen. Illetve elveszik, de jóval kevesebb hányadát, mint otthon. Viszont cserébe nagyon nem segítenek ha bajban vagy.

Hát kicsit beleuntam a blog írásba, ezért függesztettem eddig fel. Történt egy smás, végül is élek. Elköltöztem időközben, ami jó döntésnek bizonyult. Most egy órán belül van amunkahelyem, ez Londoni viszonylatban csekélynek számít. Van saját szobám, ami nem nagy, viszont kicsi. A lakótársaim nagy erőkkel cserélődnek, jelenlegi állás szerint négyen lakjuk a házat/lakást. Van egy db normális forma köztük, egy újabb Gergely, aki casino-ban dolgozik. Egyébként a mindennapjaim elég unalmasak, egy-két momentumtól eltekintve azt mondhatom eseménytelen.
Az egyetlen említésre méltó történés, ami az elmúlt időt jellemzi a költözésen túl, az a balesetem, amit elszenvetem a munkahelyemen kb. 5 hete. Nevezetesen a szekciómat zártam. Ami azt jelenti, hogy el kell takarítani mindent, szétszedni a tűzhelyt, elpakolni mindent, leengedni az olajat a frier-ből. Meg kitakarítani a tűzhelyek hűtők alatt, mögött. A frier az az olajsütő, ha nem lenne egyértelmű. Ez egy két tartályos darabonként 18 liter olajjal feltöltött cucc. Este a kiszolgálást követően azonnal kell leengedni az olajat, amikor még forró. Erre van olyan megoldás, mellyel ez balesetmentesen kivitelezhető. Van egy kis cső, amit rá kell szerelni az olajsütőre, alá kell tenni egy fazekat, majd az olajat bele. Ez az elmélet. A gyakorlatban az a kis cső elveszett kb 3 nappal az olajsütő installálása után, anélkül viszont kibaszottul veszélyes játék leengedni az olajat. Egy csap áll ki a sütő alján amiből vízszintesen ömlik az olaj, ha megnyitom. A kis csőben van egy kis kanyar, mely beleirányítja a fazékba... Szóval a kis cső nélkül bele kell célozni a fazékba a 190 fokos olajjal. Ez az elsőnél sikerült is faszán, a másodiknál, hát ott nem. Pont a grillernek mondtam, hogy ez elég veszélyes így valaki meg fog sérülni, amikor is az olaj ráömlött a lábamra a térdemtől a lábfejemig végig. Hát gondoltam jobb lesz lehűteni, kiugrottam a klumpából, le vettem a nadrágot meg a zoknit, és beleálltam a mosogatóba féllábon lehűteni. Ekkor nem igen fájt, hideg volt meg kicsit csufi, de nem fájt. Összeszaladt mindenki, a manager megtudta, hogy hiányzik a cső, úgy 3 hónappal az eltűnése után. Hoztak egy vödör vizet, jeget, a lábam beleraktam, és meggyőztek, menjek kórházba. Mondtam nem kell holnap ok leszek. Tévedtem ekkor... Elmentem a kórházba taxival, amit előre a manager kifizetett. Ott a váróteremben van a recepció, kérdezték mi történt, elmondtam, van-e GP-m. Ez a kiválasztott orvosi rendelő, mondtam hogy még nincs. Ok, semmi gond, oda menjek be, mutatott egy folyosóra, és várjak. Bementem leültem még 2 forma volt ott rajtam kívül. Olyan volt mint a vészhelyzet ER részlege, csak kicsit kevésbé pörgős. De nagyon rendezett tiszta modern környezet, látszik, hogy minden rendelkezésre áll, amire szükségük van. Kb. 15-20 perc után elláttak. Megmosták, bekenték valami cuccal, bekötötték, és mondták, kész vagyunk. Hát ekkor már fájt rendesen, kértem fájdalomcsillapítót, kaptam, hívtam egy taxit, az erre rendszeresített ingyenes kihelyezett telefonról, ami hazaszállított. 2 hétig ezután mozgásképtelen voltam kb. Illetve korlátozott volt a mozgásom. Nem igazán fájt, de járni szar volt vele. 2 nappal az eset után elmentem, a GP-hez, ami itt van 300 méterre, bejelentkeztem, és megtapasztaltam az eddigi első csalódásomat kormányzati szinten, amit azóta megértettem, és jónak találok, de nem voltam a dologra felkészülve... Itt folytatom, valószínű hétfőn, mert addig non-stop dolgozok.

Több, mint fél éve élek Londonban és azt kell mondjam, hogy nem bántam meg a váltást. És respect Joey-nak, akivel egy napon indultunk világgá, azzal a különbséggel, hogy Ő nagyobbat álmodott, és Ausztráliában kötött ki. Magam részéről túl vagyok az ünnepeken, bár itt még nincs éjfél, csak megjelent pár arc, akikről nem tudom kik, és emiatt nem szeretném az időmet velük tölteni. Meg a buli amúgy is szar.
Decemberben rengeteget dolgoztam, elég „busy” volt. Sok, azt kell mondjam rengeteg cég tartotta nálunk a szokásos karácsonyi buliját, egy ezek közül kibérelte az egész éttermet, magánvéleményem szerint irgalmatlanul szar kaját kaptak, viszont rengeteget fizettek érte, viszont mégis jól érezték magukat. Néhány nappal később megvolt az étterem dolgozóinak tartott céges buli, ami végül is jó volt. Ez volt életem első party-ja, ahol az emberek angolul kommunikálnak egymással, és nem okozott gondot. Valahogy most nincs ihletem, úgyhogy félbehagyom ezt a bejegyzést....

Minden kedves barátomnak, olvasómnak nagyon boldog új évet kívánok.

Ezen a héten az O₂ arénában van „szerencsém” dolgozni, ugyanis kiküldetésbe kerültem. Ez egy elkurvult nagy aréna London déli oldalán, itt tartották volna azt a bizonyos 50 db Michael Jackson koncertet, ami azt gondolom elmarad, a művész sajnálatos halála miatt. Valószínűleg a legnagyobb fedett aréna Londonban. Jó néhány ember jár ide szórakozni. Emiatt elég forgalmas az étterem is, van olyan nap amikor 700 ember vacsorázik minálunk. Az egész teljesen személytelen, mindenki leszarja kivel dolgozik aznap együtt, annyian vagyunk. Minden sokkal nagyobb, mint az eredeti munkahelyemen, mindenből több van, és tényleg nagyon szar itt melózni, remélem hamar eltelik ez a hét. Egy szó mint száz, nem szeretek itt dolgozni.

Más: Magyarázatot szeretnék kapni valamire, hátha valaki érti ezt. Központi jellegű fűtés van minálunk, radiátor cirkó kombinációval. Magyarországon ez úgy működik, hogy befolyik a víz felül, majd kissé kihűlve kifolyik alul a radiátorból. Na hát itt ez nem így van, - miért is lenne, hiszen minden másként van – itt alul folyik be, és alul is folyik ki. Ennek következtében a radiátor alja meleg csupán, a teteje tök hideg, és nem bírja kifűteni a szobát a kis testével. Mire jó ez kérem? Spórol a paraszt 50 cm csövet radiátoronként? Cserébe egy kalap szart sem ér az egész. A Robi megnézte egy másik házban, ott is így van, úgyhogy ez nem a Yusuf faszsága, – bár kinéztem volna belőle - hanem talán egy szabvány hozománya.

Van mosógépünk. Ez egy szürke undorító darab, úgy néz ki, mintha a múlt századból, vagy a kettővel ezelőttiből származna. Olyan hangja van, mint a teljes gázzal induló 747-es Boeing-nek, amikor centrifugál. Ennek ellenére rá van írva, hogy SuperSilent, ez nyilván tévedésből került rá, avagy a kikapcsolt állapotra vonatkozik. Lakótársaim szerint viszont maximum 10 hónapos. Végül is működik, még szárítani is tud. Amikor ide költöztünk, volt egy kis szépséghibája, fent említetteken túl, nevezetesen, hogy nem volt rajta „kilincs”, ami kinyitja az ajtaját, minden mosás után fel kellet feszíteni .Ugyanis kombájnos Márk mielőtt kiköltözött Londonba nem találkozott még automata mosógéppel, meg sok minden mással sem. Gondolok itt mozgólépcsőre, emeletes buszra, és körkéses fűnyíróra... Ez komoly. Na mindegy. Angolul sem tudott. Világít rajta egy led, amikor vége a mosásnak, hogy door locked, ő ezzel mit sem törődött, és letépte az ajtaját. Végül is amit akart, azt elérte, hozzáfért a ruháihoz. Ez a probléma jóval Feri hazautazása után orvosolva lett. Most új baja van a szerkezetnek, ez sem új keletű, csak már sokszor felidegesített, ezért is szentelek neki egy fejezetet. A dobban van 3 műanyag dudor, vagy mi, ami végül is a mosást magát végzi, ezek közül egy letört. Kértük SG-t intézkedjen, mert ez így szopás, nem lehet vele mosni ugyebár. Mondta, hogy szól Yusuf-nak, aki egy török paraszt, övé a ház tulajdonképen. Ez elég rég volt, én arra gondoltam majd valahogy megoldom a problémát. Meg is oldottam, odadrótoztam a helyére azt a szart. Ez a megoldás nem a legeslegjobb, mert idővel a drót elszakad, a műanyag elszabadul, a műanyag alatt van 3 nagy és 6 kicsi lyuk, aminek a széle éles, és kiszakítja a ruhákat, amik benne tartózkodnak a leszakadáskori mosáskor. Nem mindegyiket, általában ezek a Robi ruhái, nekem 2 ruhadarabomat szakította szét eddig. Tegnap megint leszakadt ez a szájbakúrt műanyag, megint szétszakította a Robi ruháit és megint vissza kellet drótoznom. Éjjel 3-és 4 között, amikor hazaértem nemigen volt más dolgom, úgyhogy megcsináltam megint. Hát így élünk itt, ebben a 10 milliós világvárosban 2009 végéhez közeledve.

Más: az volna a tiszteletteljes kérésem az esetleges olvasókhoz, hogy légyszi picit több kommentet írjatok, mert néha olyan érzésem van, hogy a levegőbe beszélek. Én pedig cserébe megpróbálok kicsit több bejegyzést produkálni. Puszilok mindenkit.

Hát sok ideig azon tűnődtem, mit is írhatnék. Petike kérte, hogy arról írjak mi zajlik bennem, ne arról, ami körülöttem, erre is ki fogok térni, nem ma, de ami ma, illetve tegnap este történt – események sorozata ­ na hát, ez mindenképpen be kell kerüljön ide.
A Garynek születésnapi bulija volt, nem születésnapja, mert az csak 22.-én lesz, de ez részletkérdés. A program délután elkezdődött, bográcsban csülökpörkölt, magyar hozzávalókkal, majd később nyárson csirke hús sütés, kis tűzgyújtási nehézségekkel. Itt van a Kati akiről talán eddig nem esett szó, Gary barátnője aki amúgy életvitelszerűen Szegeden lakik. Megérkezett az ünnepelt kisfia, szerintem még reggel, amikor aludtam, az apja, - aki egy nagyon intelligens, fiatalos forma a Nomi apjához tudnám hasonlítani, aki esetleg őt ismeri talán el tudja képzelni – és Gary egyik régi barátja Andris. Elkezdtünk inni, én nem szoktam, illetve nem szeretek inni, de muszáj volt. Érkeztek szép lassan az arcok, részletkérdés hogy kik, nem túl sokan. Itt volt SG is, aki meglepően jó fej volt, lehetett rajta/vele jókat röhögni. Elszívtunk egy cigit is, aminek folyományaként Andris, olyan este 8-9 felé kidőlt, először a konyhában pihegett kicsit, majd felment Gary szobájába, ahol elhelyezkedett a számítógép asztal és szék között, magzati pozícióban. Ekkor Robi kitalálta, hogy mindenképpen el kellene menni valami szórakozóhelyre, neki néhány hónapja ez a heppje. Végül el is mentek SG-vel, és Ferivel, aki ugyebár szintén itt lakik. Ferinek az este folyamán volt egy feledhetetlen elszólása, ami a címadója akart lenni eme bejegyzésnek, de a későbbi események miatt nem ez lett. Gary nyaggatott mindenkit, hogy igyá' valamit, igyá' valamit, idd meg ezt. És a Feri kezébe nyomott egy általam otthagyott poharat, erre Feri „Talált piát csak akkor iszok, ha nincs pénzem”, hát ez a kijelentés engem tönkretett, azt hittem beszarok a röhögéstől. Szóval végül kapott másikat. Szép lassan lemorzsolódott mindenki, elmentek a marharépák bulizni, az ünnepelt iszonyatosan részeg volt, elaludt a konyhában, ekkor én is úgy döntöttem, hogy részemről vége. Felmentem aludni. Reggel arra kelek, hogy Gary visít ordít, mint egy kisgyerek, hogy „Kati ne csináld, Kati ne csináld!!!”, de tényleg nagyon ijesztően hangosan tette mindezt, felpattantam az ágyból, ami nem szokásom, Robi is magához tért. Átmentünk megnézni mi szitu, Gary a karjában tartotta Katit, aki hörgött, habzott a szája, nem kapott levegőt, és fel volt akadva a szeme. Hát ez engem sokkolt picit, pár perccel később derült ki mennyire, kérdeztem Garyt, hogy hívjam e a mentőket, mondta igen, én hívtam. Hát ez itt egy picikét máshogy zajlik mint kis hazánkban, ahol ugyebár magára a kapcsolásra vársz legalább egy-két percet, majd egy utolsó büdös paraszt operátor unott hangjával szembesül az ember, és hosszú faggatás után, mintegy fél óra múlva megérkezik a mentő. Na itt: 999 mindenféle csergés nélkül valaki felveszi a telefont, megkérdezi, hogy a rendőrség a vagy a mentő kellene, nem zargat felesleges kérdésekkel, hogy esetleg ő ítélje meg kihez is kapcsoljon, ott ismét egyből felveszik a telefont megkérdezik mi a baj, nem kérdezik a nevedet, nem kérdezik a telefonszámodat, - hiszen látják – csak a lényeget. Az első kérdés a cím, majd mi a baj, majd ennek részletei, nevezetesen elváltozott e a színe, izzad-e, ilyesmik, egy kérdést nem értettem, de mindegy is volt. A hívás nem tartott tovább másfél percnél, még nem tettük le a telefont a mentő már kopogtatott az ajtón, az első, aki egy személyautóval volt, a második rá fél percre érkezett, ők egy betegszállító autóval érkeztek. Ekkor én, Robi elmondása szerint, mint egy ceruza borultam el a szobában, az operátor már részéről befejezte a beszélgetést, de egy automata elbúcsúzott helyette. Kérdezte Robi mi van, mondtam semmi komoly elájultam, mindjárt jól leszek, majd becsuktam a szemem, és kiesett a kezemből a telefon. Majd néhány másodperc után jól lettem, ahogy ígértem, és lementem diskurálni a többiekkel. Kiderült, hogy Katinak epilepsziás rohama volt, amivel kezelték is otthon, de mivel 5 évig tünetmentes volt, ezért befejezték a kezelését. Aki még nem látott ilyet, annak ez elég sokkoló látvány, nekem az volt. Én azt hittem ilyenkor görcsösen rángatózik az ember, de ő nem rángatózott. Be akarták vinni a kórházba, de nem ment. Most már teljesen jól van hál' istennek. Betegbiztosításról egy kurva szó nem esett. Hát ilyen érdekes partin sikerült részt vennem. Összességében nagyon jó buli volt, szar volt így kelni, ugyanakkor jó tudni, hogy itt a mentők máshogyan működnek.