Brand New Life In London

Azt kell mondjam, hogy utálom a lengyeleket. Hallottam, amikor kijöttem, talán előtte is, hogy ritka gusztustalan népség, ez stimmel, tisztelet az esetleges kivételnek. Az új helyen, ahol dolgozom nyüzsögnek. Van egy srác, aki 10 éve, azaz tíz éve él itt, és kibaszottul szarul beszél angolul, alig lehet érteni, mit pofázik a rettenetes szláv akcentusa miatt. Ugyanez igaz a többire, ezek valamiért erre képtelenek, és ráadásul segg hülyék. Ki tudja, talán a két dolog összefügg. Vannak azonban nagyon jó fej kollégáim is. Van egy új chef, aki azt mondja jamaikai, viszont amikor kérdeztem mióta él Londonban azt mondta, hogy amióta megszületett. Ő pl. nagyon jó arc. A brazil srácok is jó fejek. Van néhány szlovák lány, akik kivétel nélkül gyönyörűek, és nagyon aranyosak, jó fejek. Dolgozik nálunk egy magyar lány, nevezetesen Zsuzsi, aki szintén gyönyörű, viszont 4 év elég volt neki, hogy többnyire elfelejtse az anyanyelvét. Lehet csak angolul kommunikál, vagy nem tudom mi okozhatja ezt, viszont jó fej, kedves, normális. Sokan dolgoznak nálunk Dél-Afrikából, tudtam eddig is hogy a dél-afrikaiak fehérek, de hogy ennyire... Ha jól tudom összesen 3 original angol dolgozik az étteremben, rendkívül színes csapat. A lengyeleket kivéve, mind aránylag normális. Egyelőre szeretek itt dolgozni. A munkát utálom, de a környezet jó. Nem akarom elkiabálni, de úgy fest előléptetnek úgynevezett line chef-nek, a héten kezdődött a training meglátjuk mi sül ki belőle...

 

Ahogy sejtettem, elvesztettem az előző munkahelyemet a pubban. Ezt is a lehető leggusztustalanabb módon. Konkrétan az egyik vasárnap, mely - mint kiderült - az utolsó vasárnapom volt ott. A tulaj megkért, hogy írjam le mikor dolgoztam, egészen addig a napig bezárólag. Ekkor már sejtettem miért kéri ezt, de abban reménykedtem, hogy a közeledő szabadsága miatt akar egyben kifizetni. Kiszámoltam neki, majd dolgoztam tovább. Lehozta a pénzt zárás előtt pár perccel, kb. £30 kevesebbet mint ami járt volna, és mondta, hogy most ki vagyok fizetve végig, majd a Viktor hív a jövő héten, hogy mikor kell mennem legközelebb. Hát nem hívott. Viktor egyébként nagyon jó fej volt, mondta, hogy ha nem találok melót, segít, ismer sok mindenkit. Ekkor elkezdtem munkát keresni nagy erőkkel megint. Munkát találni Londonban lehet, de nem egyszerű. Van egy apróhirdetési oldal, azt gondolom, hogy a legnépszerűbb, vagy legalábbis az egyike a legnépszerűbbeknek, nevezetesen a www.gumtree.com. Itt rengeteg állást hirdetnek. Viszont nagyon sokan olvassák is ezeket a hirdetéseket. Amikor megnyitom az egyik konkrét hirdetést, láthatom hányan olvasták el. Általában néhány órával a megjelenés után több száz érdeklődő olvassa az adott hirdetést, nyilván ezek egy része jelentkezik is. Egyik vasárnap éjjel felkerült egy hirdetés, melyet én olvastam először. Kitchen portert kerestek Richmond-ba, egy étterembe. Elküldtem az önéletrajzom, és teljesen biztos voltam benne valamiért, hogy vissza fognak hívni, ez meg is történt kedden. Beszéltem pár szót a cheffel, - aki egy ausztrál figura - kérte, hogy menjek be másnap 4 órára egy próbanapra. Bementem. Richmond kibaszottul messze van, másfél óra az út metróval. Ugyanakkor gyönyörű környék. Megérkeztem, bemutatkoztam a faszinak, kérdezte van-e chef kabátom, mondtam nincs. Majd kérdezte van-e sapkám, mondtam nincs. Aztán kérdezte milyen chef vagyok én, ha nincs se kabátom, se sapkám. Mondtam, hogy semmilyen ugyanis én Kitchen porternek jelentkeztem. Mondta, hogy ő chefnek hívott be, de mindegy, legyen így. Jobban szeretnék nyilvánvalóan szakács lenni, de nem mertem kockáztatni. Bemutatott egy David nevű nigériai figurának, aki az akkor szolgálatban lévő kitchen porter volt. Elmutogatta mit kell csinálni, és hazament. Eközben megérkezett Fabio, aki részletesebben elmagyarázta, mutogatta a dolgokat. Ő egy Brazil figura, aki alig beszél angolul, de nagyon jó fej. Hát itt meg kell dolgozni a kürtőskalácsért. Folyamatosan érkeznek a felszolgálók a mosatlan tányérokkal, evőeszközökkel, közben időnként körül kell nézni a konyhában és összegyűjteni a fazekakat, edényeket, lábosokat, eszközöket. És mindemellett naponta meg kell pucolni 40 kg krumplit, és összevágni. Meg kell mosni minden nap 5 karton spenótot, és valamennyi salátát. A nap végén olyan rendet kell rakni, mintha aznap nyitott volna a hely. Tényleg fárasztó. Aznap éjjel 2-ig voltam bent, kb eddig tart a rendrakás minden nap. Hazabuszoztam. Másnap hívott a chef, hogy fel vagyok véve, de mielőtt elkezdek dolgozni át kell esnem egy úgynevezett „health & safety” tréningen, ami a következő hétfőn van, és másnap kezdhetek is. Hétvégén hívott a chef, amit természetesen nem hallottam, amikor visszahívtam már nem volt bent. Hétfőn a tréningre menet megint hívtam, mondta, hogy csak azért hívott, hogy nehogy elfelejtsem a tréninget, és megkérdezte akarok-e aznap kezdeni, az agytágítás után, mondtam, hogy ok. Megérkeztem a megadott időpontban, mondták hogy már egy órája kezdtek, de semmi gond menjek be. A lényegről nem maradtam le. Úgy volt, hogy 11-től 2-ig tart, és mondtam a chefnek hogy kb. 6-kor tudok beérni, mert haza kell mennem a cuccaimért mielőtt kezdek. Nos valójában 10-től 4-ig tartott, kettőkor tudtam meg, hogy a második rész, meg a papírmunka még hátra van. Felhívták a faszit, mire felértem a lépcsőn, hogy telefonáljak neki, és elmondjam mi van, tudott mindent, mondta hogy amikor tudok akkor menjek. Az oktatáson teljesen nyilvánvaló dolgokat szerettek volna megtanítani. Néhány példa: ne mászkálj a késsel a kezedben, úgy, hogy mások felé tartod. Úgy add oda a másiknak a kést, hogy a nyelét nyújtod felé. Mos kezet, szarás után. Ha tüzet észlelsz szólj a managernek, ha bombát találsz akkor is. Semmi újat nem tanultam ott. Unalmas volt nagyon. Adtak ebédet mindenkinek. Megvolt a papírmunka, majd hazasiettem, aztán melózni, 8-ra értem be. Nagyon megköszönte a chef, hogy ilyen rugalmas voltam, többször is. Amikor ő végzett a munkával, mindenkinek megköszönte a munkáját. Ezt így teszi minden nap. Soha nem tapasztaltam ilyesmit. Azóta elég sokat melóztam, kb hetente 50-60 órát kell dolgozni. Szóval munkám van már. Viszont pénzem az nincs, ugyanis ezek havonta adják a fizetést, valószínűleg hétfőn fogom megkapni, vagy kedden a hónap utolsó napjaiért a jussomat, ami nem nagyon segít ki a bajból, ugyanis a lakásért hetente kellene fizetnem, emellett kell bérletet vennem minden héten, hogy eljussak a munkahelyemre, ennem innom is kell. Szóval nagyon szar ez így. De legalább már látom a fényt az alagút végén. Kérdés hova vezet az alagút...

Az elmult hetekben életem eddigi legmélyebb mélypontján voltam. Nem akartam ezt real time közvetíteni. Szombaton összeszedem magam, és leírom mi történt, történik. Előljáróban annyit, hogy állás és pénz nélkül messze a szülőhazámtól elég szar lenni.

Hát a mai nap semmi nem történt, amit érdemes lenne megemlíteni, egy dolog kivételével... Lent kajálok a konyhában, amikor is hallom, hogy a Robi a fürdőszobában beszélget valakivel. Na, mondom, ez fura, mert nem nagyon lehet más a fürdőben. Odasétáltam, hogy megnézzem mi van. Egy feka csávó volt az ablakban, aki azt próbálta elhitetni velünk hogy ebben a házban lakik. Hát a helyzet az, hogy tévedett. Nem lakik itt. Magyaráztam neki, hogy ez a második ház a saroktól, nyilván téved, nem ide akart jönni(a harmadikat kereste). Ekkor elsétált, kimászott... Később visszajött bocsánatot kérni, a szomszédban lakik a lelkem, és kizárta magát, hátul akart bejutni. 

Úgy döntöttem, hogy egy egész bejegyzést szánok Viktornak, a Chef-nek. Ő egy különleges figura, mint már említettem korábban. Egész elképesztő mértékű hangulatváltozások során megy keresztül a nap folyamán. Majdnem mindegyik hangulatnak van tulajdonképpen reális alapja, de ezt megszokni, mármint úgy, hogy az ember közben vele dolgozik igen nehéz. Reggelente még civilizált emberként viselkedik, ha nem éri semmilyen behatás a lépcsőn lefelé jövet – ugyanis ő ott lakik a pubban egyelőre. Nagy mértékben el tudja rontani a kedvét a Susy-val (manager) való találkozás. Elmondása szerint kibaszottul idegesíti őt is. Azt észrevettük, hogy ha a Susy nincs bent, akkor sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok, mindenki jobb kedvű. De térjünk vissza a fő csapásvonalra, Viktorra. Képes arra, hogy a teljesen jókedvű, kiegyensúlyozott hangulata néhány másodperc leforgása alatt átváltozzon dühöngő őrültté. Ennek számtalan oka lehet. Esetleg én cseszek el valamit; nem megfelelő sebességgel rakom a tányérra puszta kézzel a tűzforró halat, amit épp akkor vettem ki a frituból, vagy valami hasonló. Vagy az egyik vendég képtelen, esetleg kevésbé képtelen kívánsága. Ha túl sok rendelés jön egyszerre, vagy adott esetben túl kevés. Szeret túl lenni hamar az ételek szervírozásán. Én Magyarországon azt szoktam meg, hogy alsó hangon negyed órát várok egy ételre, az étteremben. Itt ez általában 5-6 percnél nem vesz többet igénybe, és ezt akkor is így csináljuk ha sokan vannak, és akkor is ha kevesen. Nyilvánvaló, hogy ha nem sietünk akkor felgyűlhetnek a megrendelések, és az utolsónak sokat kell várnia. De mi ezt akkor is így csináljuk, ha kibaszottul kevesen vannak. Engem mondjuk a legkevésbé sem motivál, ha üvöltöznek velem, de lehet van akinél beválik. El tudom képzelni, hogy néha ez étel hamarabb elkészül, mint mondjuk egy kávé, ha figyelembe vesszük a fenti személyzet rátermettségét a munkára. Ugyanakkor nagyon jó arc. Lehet vele értelmesen beszélgetni, jól el tudunk szórakozni a többiek hülyeségén. Folyamatosan érkeznek hozzá a látogatók, a magyar barátok. A konyha nálunk gyakorlatilag egy átjáróház. Ali, a tulaj egy rossz szót nem szól amiatt, hogy ha valaki ott ácsorog a konyhában, akinek nem lenne ott semmi keresnivalója. Mosolyog, üdvözli, vált vele néhány szót, és tovább halad… Zoli a leggyakoribb látogató, róla azt hittem korábban, hogy szintén a pubban dolgozik, de nem. A közelben van valami zsíros állása, munkaidőben simán átsétál haverozni egy fél órára, anélkül, hogy gondja származna ebből. Jópofa figura, besegít ha kell. Van még a Sanyi, aki ritkábban jön le, viszont nagyon sokszor van fent a pubban, ott netezget, beszélget a Susy-val, Alival, Adrival. Néha jön Gazsi, akit nem nagyon sikerült még megismernem, de jó arcnak gondolom az eddigiek alapján. Van még Toncsi, aki állítólag régen normális volt, de mostanra Magyarság kutató lett. Amikor megtudta, hogy szlovák lány dolgozik nálunk, kérdés nélkül vágta rá: Megölni! :) Vele egyébként még két szót sem váltottam. A szemközti étteremben dolgozik Viki, aki szintén átjár, egy jó fej csajszi, hoz rendszeresen pizzát, és cserébe kap fish and chips-et, és Garlic Mayonnaise(fokhagymás majonézt), amit nem kicsit szeret. Mondjuk az finom is. Ők a rendszeres látogatók, én is örülök, ha jönnek, mint említettem, jó fejek. Szóval a Viktor egy sokszínű figura, kicsit nehezen emészthető, de meg lehet szokni, szerintem most már elég jól kijövünk egymással. Kérdés, hogy meddig...

Olyan érzésem van, hogy helyettem próbálnak keresni valakit, bár ezt senki nem mondta. Az eddigi jelentkezők nem sok sikerrel jártak. Az első volt Karim, egy török csávó, őt gyakorlatilag a Viktor elüldözte egy a vártnál forgalmasabb hétfőn. Most van egy 48 éves iráni figura, Anush aki szerintem nem 100 %-os, ő vasárnap kiöntötte a Gravy-t a lefolyóba. Ez az angol konyha – amennyiben létezik ilyen – alapja, a magyar barna mártással egyenértékű, ritka undorító barna cucc.  Ez két napig készül kb. A vasárnapi Sunday Roast elengedhetetlen kelléke. Nem bánnám, ha valaki észrevenné, hogy rám lehet számítani, nem volt még olyan, hogy azt mondtam nem megyek dolgozni, amikor mondjuk előző este 11 kor felhívtak, hogy menni kéne.

Vasárnaponként egy öreg néni zongorázik erőszakosan a pubban, és a vendégek énekelnek. Ezt rendkívüli módon tudják élvezni, vedelnek közben, kint ácsorognak az utcán, mert nem férnek be, elképesztő. Az egyik ilyen vasárnap, kb 2 hete ott volt Jack Black, az amerikai színész, akit a hevrja, Jason Segel hozott, akit már említettem. Most volt alkalmam lefotózkodni Jasonnal.
Pár napja, azt hiszem szombaton elég laza volt az este munka szempontjából, nem kajáltak sokan, viszont ittak rendesen. Az egyik nő, aki alapból bolond állítólag, többet ivott a kelleténél. Képtelen volt felmérni az asztalon pislákoló gyertya tekintetében, hogy az milyen veszélyforrást jelent számára. És valószínűleg azt is képtelen volt megítélni, hogy milyen közel van hozzá. Lehajolt valamiért, és a gyertya lángra lobbantota a szőke göndör haját, ami le is égett egy kb 15 cm átmérőjű körben. Éreztem a szagát, majd azt hallom,hogy ott sipákol a sarokban, hogy láttuk e, hogy meggyulladt a haja? Hát sajnos látni nem láttam, de az élmény így is nagyon jó volt.

 

Az elmúlt hetekben lusta voltam ahhoz, hogy írjak, de most annyira nincs más dolgom, hogy folytatom az irományt. A Feri hazament, ezúton üdvözölném is. Amikor megtudtam mi a terve, azt gondoltam, hogy na baszdmeg, mi a faszt fogok itt kezdeni magammal nélküle. A helyzet szerencsére jobb, mint vártam. A Robi a szobatársam lett, meglehetősen jól kijövök vele, egy baj van, horkol kurvára, de ezt már a korábbi szobatársam miatt megszoktam többé-kevésbé. A kombájnos Márk és a Gábor hazamentek. Nem gondoltam volna eleinte de végülis mindkettő hiányzik, a Gábor azért jobban, üres a ház nélkülük. Felköltöztünk az emeletre, egy nagyobb szobába, melyben nagyobb ágyak vannak, ez nagy mértékben növelte a konfortérzetemet. A munka terén sok változás nincs, kezdem kiismerni az ott dolgozó kollégáimat. Azt kell mondjam, hogy a magyar kollégáimat kivéve, szinte mindenki segg hülye ott. Az Adri mondjuk nem, Ő aranyos... Néhány sorban beszámolok róluk.

Ali a goré, ő a tulajdonosa, vagy főbérlője, vagy nem tudom mije a Pubnak. Ő folyamatosan ott tartózkodik, dolgozik, kiszolgálja a vendégeket, ezzel a részével nincs is baj. Ő dolga pl, hogy a séf által összeírt tételes lista alapján megrendelje az árut, ezen a listán cikkszám darabszám ilyesmik vannak, ez már gondot okoz neki. Elnézi a számot, vagy az isten tudja mit csinál, de sokszor nem az jön, amit a séf rendel. Nem tudja mi fontos, és mi nem az. A minap kitakarítottam az elszívót, aki járt már ipari konyhában el tudja képzelni milyen nagy élmény volt. Kiszedtem az elkoszosodott filtereket, kiáztattam belőlük a dzsuvát, nagyjából megtisztítottam a kürtőt, vagy mit, lemostam a falat, felmostam alatta. Már majdnem kész voltam, amikor Ali megjelent, és kérdőre vont, hogy a vaj miért nincs letakarva? Mondtam, hogy azért, mert a konyha másik végén van, és arra nem is járok. Ekkor úgy érezte, bele kell szóljon a munkámba, és rögvest hozott valamit, hogy letakarja a kibaszott vajat. Majd szólt, hogy a kürtő legfelső részét is takarítsam ki.(Ez egy zsíroldó folyadékkal történik, ami ha rácseppen a bőrömre azonnal éget, gumikesztyűt találtam két jobbost, de semmi egyéb védőfelszerelés nem állt rendelkezésre.) Elmondtam neki, hogy az nem jó ötlet, mert ha belecsöpög a pofámba az a cucc, akkor fájni fog. Erre ő: spricceljem oda a cuccot, majd gyorsan jöjjek ki alóla... hát, legszívesebben megkértem volna mutassa meg mire gondol, de számoltam tízig magamban(angolul... :)), és mondtam, hogy ok. Kipucoltam újból, lemostam a falat újból, felmostam újból, majd munkaidőm lejártakor gyorsan távoztam, nehogy véletlen megüssek valakit. Majd másnap hallom, hogy milyen szépen meg lett csinálva, csak kár hogy sokáig tartott. Zárójelben jegyezném meg, hogy ettől, hogy tisztább lett az a szar mint volt, semmi sem lett jobb a konyhában. Egyfelől nem látszik, másfelől közel nem volt olyan szaros, mint a konyha többi része. Ha én ott tartózkodom, mindig nekem jut a legszarabb meló ami létezik, ezt is általában Ali testálja rám.

Susy az un. Manager. Valójában ő egy nagypofájú spanyol picsa. Be nem áll a szája, konkrétan semmit nem lehet érteni abból, hogy mit pofázik, mert olyan akcentusa van, ami felfoghatatlan. A minap igen busy volt a konyha és lejött, hogy adjak neki majonézt, mert az egyik vendég kért, adtam neki, majd felvetettem, hogy esetleg tarthatnának fent majonézt, ha már mustár meg ketchup van, és akkor nem kellene minket basztatni, amikor ezer más dolgunk van. Mondta hogy no no no no... nem lehet tudni miért, de a majonéz miatt minket fognak basztatni az idők végezetéig. Említettem, hogy ő a manager. Ehhez képest nem ő rendeli az árut, nem ő írja a beosztást, nem ő veszi fel az alkalmazottakat, és gyakorlatilag mindenki szarik rá, mit mond és minek.

Adri - felszolgáló. Ő egy aranyos szlovák kiscsaj, mindent megköszön, tudja mondani hogy please. Nem beszélgettem vele gyakorlatilag semmiről, de vele konkrétan semmi bajom nincs.

A magyar kollégáimról csak néhány szó. Edina felszolgál, nagyon kedves, a hangulata igen ingadozó. Nagyon szépen beszél angolul, csak a hétvégeken dolgozik. A Viktor a séf, hát ő egy kész tanulmány. Az ő hangulata is ingadozik, csak sokkal nagyobb amplitúdóval, mint az Edináé. Egyik pillanatban teljesen normális, a másikban üvölt csapkod tajtékzik. Ha egy étel a megrendeléstől számított 7-8 percen belül nem megy ki, megőrül. Tudja magáról, hogy helyenként nem normális, azt mondja, hogy ő csak így tud dolgozni, és kész. A Gyuri - aki elvileg szintén mosogató, mint én is lennék - nagyon jó fej, egy teljesen nyugodt művészlélek. Ő a megszokások rabja, ha valamit kicsit másként kell csinálni, mint korábban, mert pl. nem áll rendelkezésre az a fazék amiben ő zöldséget szokott főzni, elakad. Nem mintha nem lenne kurva mindegy a zöldségnek, hogy miben fő meg. Amikor a Viktor nem dolgozik, offos, akkor ő veszi át a szerepét.